Sörtörténet

Az első sör egyidős az emberiséggel, bár annak íze valószínűleg egészen eltérő volt a mai italokhoz képest. Csupán pár száz évvel ezelőtt nyerte el mai ízét.

---

A középkorban a sör legfontosabb alapanyagát, a malátát ugyanolyan füstölőkben szárították, mint ma a kolbászokat. Emiatt az ilyen malátákból készült italok íze füstös volt, továbbá színe a borostyántól a fél barnáig változott, hiszen a malátázó mester nem tudta beállítani a szárító pontos hőmérsékletét, így a főzőüstöbe mindenféle színű maláta került.

A 15. század előtt még terjedt el a sör keserűségét és legfőbb aromáját adó komló használata sem. A sörfőző mesterek olyan fűszerekkel ízesítették a söröket, ami a legkönnyebben hozzáférhető volt, kvázi ami a sörfőzde kertjében termett: kömény, rozmaring, üröm, kakukkfű stb… Ezek a fűszerek olykor hallucinogén vagy mérgező anyagokat is tartalmaztak.
Emiatt vezették be több országban is az egyház által összeállított gruit fűszerkeveréket, a sörfőzők csak ezt a keveréket használhatták. A sörök íze abban különbözött, ki milyen mennyiségű keveréket használt a főzés során. A komló csak azután vált széles körben, mára pedig szinte kizárólagosan használatos a sörfőzésben, miután észrevették, hogy a komlóval főzött sör tovább eltartható, mint az egyéb növényekkel fűszerezett sörök.

Pár száz évvel ezelőtt tehát a sörök többsége egyáltalán nem volt keserű, ízében inkább a füstös aromák, semmint a maláta gabonás, édes jegyei érződtek, színe pedig egy sokkal szűkebb skálán mozgott. Láthatjuk, hogy történelmi szemmel nézve el kell rugaszkodnunk a mai sör definíciójától. Kérdés, hogy mennyire lehetünk bátrak ilyen tekintetben.
Ha bármilyen edényben gabonát tárolunk, amibe később, akár véletlenül víz kerül, a gabonából elkezdenek kioldódni bizonyos cukrok. A levegőben lévő vadélesztők és baktériumok azonnal elkezdik erjeszteni ezeket a cukrokat, és a megfelelő hőmérsékleten akár egy-két napon belül egy alacsony alkoholtartalmú fermentált italt kapunk. Természetesen ennek az italnak ízben semmi köze nincs a mai sörhöz. Nagyon könnyű, enyhén alkoholos, krémes állagú és enyhén savanykás italt kapnánk. Ehhez hasonló italokat a mai napig készítenek, például a dél-amerikai kukoricából készült chichát vagy a rizsből készült kínai jiuniangot.

Kínában találtak egy Kr. e. 7000 környékéről származó agyagedényt, melynek vizsgálata közben bebizonyosodott, hogy abban gabonából készült, erjesztett italt tároltak. Ez természtesen nem bizonyítja, hogy Krisztus előtt hétezerben Kínában mindenki ilyen sört ivott volna, de azt igen, hogy akkortájt már ismerték az emberek az ilyen jellegű italokat.
Kr. e. 2000-ből azonban olyan írásos emlékeink is vannak, melyek azt bizonyítják, hogy a Mezopotámiában élő sumér népek rendszeres sörivók voltak. Rengeteg feljegyzés szól a sör alapanyagairól és a sörrel való kereskedésről, továbbá, a sör készítését leíró emlékek mind arra utalnak, hogy a sumér kultúrában a sörnek nagyon fontos szerepe volt mind az egyházi életben, mind pedig a hétköznapokban. Ezt bizonyítja, hogy fennmaradt Ninkaszi-himnusza, mely a sör istennőjének íródott.
Az Egyiptomi Birodalom népe szintén nagy sörfogyasztó volt. Gabonák mellett datolyával, korianderrel és egyéb fűszerekkel ízesítették a sört. Az így kapott ital egészségesebb volt a Nílus vízénél, így a piramist építő munkásoknak is ilyen italból adtak a munkálatok során.
A kései ókorban és a középkor kezdetén a sörfogyasztás leginkább az északi népeknél volt elterjedt, mígnem a szerzetesek újra felfedezték ezt a gyönyörű italt, és európában azóta is töretlen sikernek örvend.

 

Sör Magyarországon

Magyarország sörfogyasztása rendkívül változó volt a történelem során. A honfoglaló magyarok is már ittak gabonából készült erjesztett italokat. Ezeknek az alapanyaga a köles volt, ami bóza névre hallgatott. Később a sváb népeken keresztül ismerkedtek meg a sörfőzés tudományával, és számos feljegyzés található régi egyházi, állami és később polgári sörfőzdék működéséről is.

Magyarország sörkultúrájának vizsgálatakor ki kell térnünk a Kárpát-medence természeti adottságaira, és a borkultúrára. Hazánkban az éghajlat megfelelő mind a jó minőségű árpa, mind a jó minőségű szőlő termesztéséhez, azonban az esőzések egész évben szinte kiszámíthatatlanok. Ez volt a nagy szerencséje őseinknek, hiszen a jó minőségű árpának száraz tavaszra és esős nyárra van szüksége, míg a jó szőlőnek esős tavaszra és száraz nyárra. Amikor jó volt a szőlő, a magyarok inkább bort ittak, amikor jobb volt az árpa, akkor pedig inkább sört.
A sörfogyasztás leginkább a dualizmus végén ugrott meg, amikor sorra nyíltak itthon a nagyüzemi lágereket főző sörgyárak. A Kőbányai Polgári Serfőzde, a Haggenmacher és Dreher családok sörgyárai csak úgy ontották magukból a söröket.

Ebben az időszakban a borfogyasztás annyira visszaesett, hogy a borászok egy marketing trükkhöz folyamodtak: elkezdtek terjeszteni egy mindenki által jól ismert történetet, miszerint az aradi vértanúk kivégzése után az osztrák tisztek sörrel koccintottak. Mivel ennek a történetnek nincs semmilyen korabeli feljegyzése, arra következtethetünk, hogy a történetet a borászok találták ki annak érdekében, hogy a borivást hazafiasnak tüntessék fel a sörivással szemben.

Sörtörténet kommentjei: